MINDEN, AMI ÉPÍTŐIPAR

Középvállalati szinten, 2011 óta.

Referenciák
Kapcsolat

Van egy megvalósítandó projektje? Segítünk!

Kérjen ajánlatot!

Cégbemutató

A K.F. Építőipari Kft. egy 2011-ben alakult társaság, melynek tevékenységi köre a teljes generálkivitelezés minden területét lefedi. A változó piaci igények kielégítése miatt az évek alatt bővítettük cégünk szolgáltatási palettáját, így a generálkivitelezés mellett mérnöki szolgáltatások, továbbá út-, és vasútépítési munkálatok teljeskörű  megvalósításával is gazdagítottuk portfóliónkat.

Cégünk székhelye Dunaharasztiban található, ennek ellenére az ország számos pontján megvalósítottunk projekteket, mint azt a referenciáink is bemutatják. Tevékenységi körünket fővállalkozói szerepben végezzük, de esetenként társ-, illetve alvállalkozóként is részt veszünk az építőipari beruházásokban.

10 éves működésünk során az egyre összetettebb beruházásoknak köszönhetően dinamikus fejlődés jellemezte cégünket, amely középvállalati szinten tudja folytatni tevékenységét.

Szakembereink számára fontos a minőségi, pontos munkavégzés, így magas szakmai kompetenciával, rugalmasan, a megrendelőink számára lehető legkedvezőbb munkafolyamatokra törekedve végzik feladataikat. Belső infrastruktúrális hátterünknek köszönhetően a beruházások zavartalan megvalósulása biztosítva van. Az esetlegesen felmerülő speciális igények zökkenőmentes teljesítéséhez számos partnercéggel tartjuk a kapcsolatot, így a legváltozatosabb projektek lebonyolítására is lehetőségünk adódik.

0
ELKÉSZÜLT TERV
0
BEFEJEZETT PROJEKT
0
ALKALMAZOTTAK SZÁMA
0
PARTNER

Szolgáltatásaink

Építkezés

Építkezés

  • vakolás
  • padló-, falburkolás
  • festés, üvegezés
  • tetőszerkezet-építés

Útépítés

Útépítés

  • autópálya, úttest építése
  • út aszfaltozása
  • jelzés felfestése utakon
  • a vasút építése

Bontás, felújítás

Bontás, felújítás

  • épületbontás
  • építési terület tisztítás
  • talajmozgatás
  • biztonsági vizsgálat

Tervezés

Mérnöki munkák

  • mérnöki tanácsadás
  • műszaki tanácsadás
  • épülettervezés
  • tervrajzkészítés
  • 4110 ’08 Épületépítési projekt szervezése
  • 7111 ’08 Építészmérnöki tevékenység
  • 7112 ’08 Mérnöki tevékenység, műszaki tanácsadás
  • 7120 ’08 Műszaki vizsgálat, elemzés
  • 7219 ’08 Egyéb természettudományi, műszaki kutatás, fejlesztés
  • 7490 ’08 M.n.s. egyéb szakmai, tudományos, műszaki tevékenység
  • 4221 ’08 Folyadék szállítására szolgáló közmű építése
  • 4222 ’08 Elektromos, híradás-technikai célú közmű építése
  • 4331 ’08 Vakolás
  • 4332 ’08 Épületasztalos-szerkezet szerelése
  • 4333 ’08 Padló-, falburkolás
  • 4334 ’08 Festés, üvegezés
  • 4339 ’08 Egyéb befejező építés m.n.s.
  • 4391 ’08 Tetőfedés, tetőszerkezet-építés
  • 4120 ’08 Lakó- és nem lakó épület építése
  • 4311 ’08 Bontás
  • 4312 ’08 Építési terület előkészítése
  • 4211 ’08 Út, autópálya építése
  • 4212 ’08 Vasút építése

Minden, ami építőipar

Középvállalati szinten foglalkozunk teljeskörű tervezéssel, kivitelezéssel 2011 óta. Tervezzen velünk, kérjen tanácsot, állunk rendelkezésére!

ÍRJON NEKÜNK!

Mindössze pár másodperc!

Referenciák

MÁV Zrt. Szeged-Rókus vasútállomás energiaellátási és blokkmesteri szakaszok telephelyeinek kialakítása (felújítás) (2021)

Máv Zrt. Szentes, útátjáró és vonóvezeték korszerűsítése (2020)

Máv Zrt. Mártély állomás megszüntetsése, térvilágítás korszerűsítése, oszlopcsere (2020)

Anyagtározók kialakítása (2019)

Máv Zrt. 400 kV-os távvezetékek biztonsági övezetében földelőrendszer létesítése (2019)

„Máv Zrt. Légvezetékek és földkábelek cseréje Hetényegyháza, Örkény, Nyárlőrinc, Nyárlőrinc-Alsó, Bácsbokod-Bácsborsod állomásoknál.” (2018)

A tram-train projekt keretein belül a Szegeden és  Hódmezővásárhelyen a felsővezeték kivitelezése, illetve  az útburkolat helyreállítása. (2018-2019)

Máv Zrt. Szeged-Rendező pályaudvar hoszláncok kialakítása (2015)

MÁV Zrt. M 43 átfeszítés, kiszigetelés (2012)

MÁV Zrt. M 43 átfeszítés, kiszigetelés (2012)

Géppark

Az itt lévő munkagépek, járművek folyamatosan rendelkezésre állnak.

Munkagépek

1 db Komatsu WB93R

1 db Komatsu WH 613

1 db Komatsu WA 380-6 (homlokkanállal)

1 db PC 240 LC

1 db Furukawa W725 (forgókotró)

1 db Caterpillar DH5 (dózer)

Nehézteherautók

1 db Scania R164

1 db Volvo FH 16

Pótkocsik

1 db Scania R164

1 db Schmitz SKO 24 (hűtőpótkocsi)

Kistehergépkocsik

1 db Hyundai H1

1 db Iveco 49-10

4 db KIA K2700

Útépítő géppark

VOLVO ABG 2820 (aszfaltterítő gép)

VOLVO DD16 (úthenger)

VOLVO DD22 (úthenger)

VOLVO DD24 (úthenger)

VOLVO DD85 (úthenger)

VOLVO BL71 (kotró- rakodógép)

Kutatás-fejlesztés

Új generációs nanobeton kéményrendszerek

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Alap „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása” című pályázati felhívásán 416 millió forint állami támogatást nyert el a K.F. Építőipari Kft. A cég projektje során az építőipar különböző ágazataiban felhasználható újgenerációs nanobeton kéményrendszerek kifejlesztését valósította meg.

A projekt eredményeként létrejött kéményrendszerek – speciális beton béléscsővel ellátott kéményrendszer, speciális beton béléscsővel ellátott, hőszigetelt kéményrendszer, speciális betonból készült elemes kéményrendszer, valamint a speciális habarccsal vakolt könnyűbeton elemes kéményrendszer – az építőipar különböző ágazataiban, így családi házak, társasházak gyűjtő kéményei, kondenz és zárt égésterű készülékek, szociális és ipari létesítmények, meglévő kémények utólagos javítása és felújítása során mind felhasználhatóak.

A projekt 2017. július 1-én indult és 2019. június 30-án zárult.

Partnereink

Kapcsolat

Ha felkeltettük az érdeklődését, keressen bennünket bizalommal az alábbi elérhetőségeink bármelyikén!

  • Székhely: 2330 Dunaharaszti, Homoktövis utca 32.

  • Adószám: 23590375-2-13

  • Cégjegyzékszám: 13-09-192869

  • Mobil: +36 70 443-0169
  • E-mail cím: iroda@kfepitoiparikft.hu